"Vonjunk össze több osztályt egy terembe, akik majd egy idő után belehelik a termet"
A kulturális intézményekhez hasonlóan Jocó bácsi várja, hogy az iskolákra érvényes spórolási javaslatokat.
A kulturális intézményekhez hasonlóan Jocó bácsi várja, hogy az iskolákra érvényes spórolási javaslatokat.
Karanténból ki, karanténba be - saját bőrén érzi minden diák és tanár a koronavírus-járvány ötödik hullámát. Erről posztolt Balatoni József, vagyis Jocó bácsi is.
Angliában húsz diák közül legalább egy koronavírusos a múlt heti hivatalos adatok szerint.
A szomszédos országok közül kettőben is annyira megemelkedett a fertőzöttek száma, hogy az már az iskolások életét is befolyásolja.
Egy járványügyi modell alapján idén ősszel az általános iskolákban több megbetegedés lehet a delta-variáns miatt.
A kormány nem tervezi az online átállást, hiszen azt szeretnék, ha "iskolák is működnének" - mondta a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Bár csak egy-egy fertőzött diákról tudni, az érintettek és az osztálytársaik is otthon maradtak.
Még múlt héten kérte a szülőket, hogy aki csak teheti ne küldje iskolába a gyerekét a városban megnövekedett fertőzésszám miatt. Azóta a városvezetés az Oktatási Hivatalnál is kérte a távoktatás elrendelését.
Senki ne ijedjen meg, ha terepmintás ruhában lát embereket iskolák környékén, ismét ózongenerátorokkal végeznek biológiai fertőtlenítést a katonák.
Két héttel a legutóbbi szigorítások után értékelték az eredményeket.
Valaki már a zárt megbeszélés idején is tüneteket mutatott.
Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.